Néhány napja megérkezett a World of Warcraft új frissítése, a Rise of Azshara, mely egyik új szigete Nazjatar.


Június 25-én az USA-ba, 26-án pedig hozzánk, az EU-ba is megérkezett a World of Warcraft: Battle for Azeroth 8.2-es frissítése, mely a Rise of Azshara névre hallgat. Korábban már írtunk arról, hogy mit tartalmaz az új patch, most pedig az egyik új szigetről, a nagák lakta Nazjatarról lesz szó.

Az új patch-be a szokásos módon csöppenünk bele a dolgok közepébe. Kapunk egy questet, hogy Nathanos Blightcaller-rel beszéljünk, aki újabb feladatot tolmácsol számunkra mesterétől, a Horda vezetőjétől Sylvanas-tól. Hajóútra indulunk és természetesen utazás közben összetűzésbe kerülünk a Szövetség hajóival, de nem jutunk el a csatáig, ugyanis a naga királynő, Azshara egy tidestone varázsereje segítségével kiemeli a vízből a nagák birdalmát Nazjatart. Teszi mindezt azért, mert a Horda és a Szövetség egymás mészárlásával van elfoglalva és most lát esélyt a naga királynő egy népe által indított invázióra.

Queen Azshara (Forrás: Wowhead)

Nazjatar nem emelkedik ki teljesen a vízből, a szigetet egy hatalmas vízfal veszi körbe. Nagyjából látványban azt kapjuk, amit el lehet várni egy nagák lakta vidéktől. Víz, vízinövények, víziállatok, barlangok, vízesések, monumentális ősi építmények és persze még több víz és nedvesség.

Azshara legyőzésében segítségünkre van egy-egy új frakció, az Unshackled, mely a nagák egykori rabszolga népeiből áll, mint a gilgoblin-ok, sea giants-ek és a makura-k. A Szövetség új szövetségesei pedig a vízi harcos nép, az Ankoan.

Unshackled (Forrás: Wowpedia)
Ankoan (Forrás: Wowpedia)

Az ígéretekhez híven új World Quest-ek kerültek be az új szigetekre, melyek kiinduló pontjai az új főhadiszások. Az Ankoan-é és Szövetség-é Mezzamere, az Unshackled-é és a Hordá-é pedig Newhome. Nazjatarban járva magunk mellé vehetünk egy kísérőt is, aki segít a harcban és fejlődik is mellettünk. 3-3 lehetőség közül választhatnak a játékosok, különböző képességű segítőkből.

A quest-ekben nyilván nem igazán lehet forradalmi újítást bevezetni, de azért akad új forma. A Trotollan Seekers frakcióbéli Collector Kojo memória játékához hasonló új WQ-eket tettek be a készítők.

A zenét szokás szerint eltalálta a Blizzard. Teljes mértékben átjön a sziget varázsa és ősisége a hangok hallattán.

Összességében én elégedett vagyok az eddigiek láttán Nazjatar-ral. Tetszik az elrendezése, a hangulat, az új frakció és a zene is. Az új raid egyelőre még nem került be, de július első felében erre is sor kerül. Nekem ez volt az első benyomásom a szigetről, mely persze még rengeteg újdonságot rejt és kiforrott véleményt csak akkor lehet alkotni róla, ha az ember már ismeri minden zeg-zúgát. Mindenesetre nem sokára érkezünk a másik új sziget, Mechagon-ról készül első benyomással is.